Ha én lennék a miniszterelnök, mindenkinek alanyi jogon járna egy saját punkbanda. De tényleg. Ez kivételesen nemcsak nekem, anyukámnak meg a csókosaimnak, hanem mindenkinek: a sarki fűszeresnek, a rendőrnek, a hajléktalannak, a tévébemondónak, a házmesternek és az óvónéninek, sőt, még Fekete Györgynek, Böde Daninak és Szőcs Gézának is (nekik mondjuk komoly jövőjük is lenne a műfajban).

Illustration for article titled A tízmillió Patti Smith miniszterelnöke

Hogy miért lennék ilyen nagyvonalú? Mert őszinte rajongója lettem a mindnyájunkban ott szunnyadó anarchistának, akit ki kell engedni időnként a társadalmi elvárások ketrecéből, hogy lézenghessen egyet a galambszarral borított hősi emlékművek között, szotyihéjat köpködhessen, és jól bemuthasson ennek az élére vasalt világnak, amelyik folyton meg akarja mondani a tutit. Bizony, néha nem árt levenni a mások által szabott öltönyt a lelkünkről, és vetni egy pillantást , csak úgy. Minderre én is csak nemrég jöttem rá, ahogy melóból hazafelé zötyögtem a villamoson, és legkedvesebb anarchista barátommal vitatkoztam a hatalom szükségességéről.

Advertisement

Ahogy az lenni szokott, a 4-6-os mélyen polgári utazóközönségének frusztrációja sűrű, baljós masszaként ölelt körbe minket a rekkenő hőségben, én meg kicsit elszégyelltem magam, mert pontosan tudtam: Hendrix és Zappa nem lenne büszke rám, hogy épp az intézmények, a szabályok és a társadalmi rend fontossága mellett érvelek nagy elánnal.

Csak álltam ott a csikorgó kánikulában, nyirkos kézzel kapaszkodtam a semmibe, és ekkor jött a megvilágosodás: hogyugyanis az anarchia nélkülözhetetlen az önazonos élethez, de nem társadalmi, hanem szellemi állapotként fontos. Ha tényleg saját magadhoz akarsz igazodni, akkor időről-időre le kell döntened a belső bálványaidat, és ki kell kászálódnod abból a parancsokból, és néma, ragacsos elvárásokból szőtt pókhálóból, ami születésedtől fogva észrevétlenül besző, hogy egy idő után már mozdulni sem tudsz. Kell legalább egy talpalatnyi hely, ahol nem kell megfontoltnak, taktikusnak és udvariasnak lenni, és pontosan ez a belső anarchia birodalma. A körülöttem állok gyanakodva nézték, ahogy mosolygok, miközben egy boldog izzadságcsepp végiggördül a homlokomon.

Illustration for article titled A tízmillió Patti Smith miniszterelnöke

És itt vissza is kanyarodhatunk az eredeti indítványhoz, miszerint: ALANYI JOGON JÁRÓ PUNKBANDÁT MINDENKINEK! Akire rátör a szükség, azonnal hívhatná az ingyenes zöldszámot, és már csak pár percet kellene kibírnia, hogy a sarkon szirénázva befaroljon az ügyeletes zenekar, majd egy röpke villámbeállás, és már mehet is a zúzás. Nemcsak a dühöngő ifjúságról van szó, épp ez a nagy tévedés, hiszen ők ilyen szempontból öngondoskodóak és megoldják maguknak a lázadás-terápiát. A nyugdíjazott professzornak, a korrupt helyettes államtitkárnak és a befásult BKV-ellenőrnek sokkal nagyobb szüksége volna rá, összességében pedig kicsiny, ám frusztrációkban annál gazdagabb országunk üdvét szolgálná. Mert én nem a magyarok, hanem a tízmillió Patti Smith miniszterelnöke szeretnék lenni.

Share This Story

Get our newsletter